Néha van, hogy egy testi- lelki érzés, „tünet”, gondolat, vagy hangulat lefoglal, vissza-visszatér, szinte megbénít. Lefoglalja minden idődet, energiádat. Vegyünk egy példát:
Üresség. Olyan ürességet érzel magadban, talán üresnek érzed magad.
Hol érzed? Tested mely részén érzed? Milyen? Milyen a nagysága? Milyen a kiterjedése? Mi tölt ki, mit nem? Milyen a felülete? Milyen színű? Milyen az anyaga? Milyen a hőmérséklete? Mozog, vagy esetleg vibrál? Milyen a színe, mennyire fényes, vagy mennyire sötét, esetleg világít? (Milyen a fénye) Milyen a hangja? (pl. természetes, technikai, emberi), Milyen a hang ereje? Melyen a tempója? Mond-e valamit (milyen hangon, ffi, nő gyerek, torz, meseszerű)? Milyen az illata? Mennyire átható? Mennyire kiterjedt, ragadós? Hogyan változik ez az illat? Milyen az íze? Mennyire erős, mennyire átható? Mennyire összetett? Mi az, ami megadja jellegzetességét?
(- közbevetőleg -)
Általában, amikor valami “zavaró dolog” jelentkezik, az rendszerint a tudatalatti közlési vágya, csak elég pupákul fogalmazza meg. Elsősorban légy hálás a dologért, egyrészt, mert szóba áll veled, valamit közölni akar – még ha ez gyakorta nem túl kellemes – másrészt légy hálás magadnak, hogy észrevetted, reagáltál, s pl. nem fojtottad magadba, nem nyomtad el valamivel, nem menekültél pl. munkába, tablettába vagy más egyébbe előle. Szóval légy büszke magatokra.
Először is VAKOGd körbe! (bocsi, mindjárt mondom mi az)
- Vizuális jellemzőit ragadd meg, hogy néz ki, színe, fényessége
- Auditív jellemzőire figyelj, milyen a hangja, mennyire erős, mit mond, énekel
- Kinesztéziás minőségét vizsgáld meg: súly, kiterjedtség, állag stb.
- Olfaktórikus jellemzők: illat, szag
- Gusztatórikus jellemzők: íz, ízleléssel érzékelhető minőségek
(ha az első betűket összeolvasod: VAKOG, mindig amikor szokatlan dologgal találkozol magadban, környezetedben, mások reakciójában, s nem akarsz egyből “zsigeri választ” adni: VAKOGd körbe – rendszerint ez már önmagában is segít
(- folytatva -)
A válaszokat írd le a füzetedbe.
Utána gondolatban “csinálj” egy szimbólumot, ami ezt az ürességet megjeleníti a számodra. Ez nagyon sokféle, nagyon változatos dolog lehet, kezdve egy kisplasztikától, a gyermekjátékokon át valamilyen “használati tárgyig”.
Legegyszerűbb, ha befejezed ezt a mondatot: “Most olyan üresnek érzem ezt a dolgot, mint …”
(pl. mint egy mákdarálót, vagy Rodin gondolkodójának bal térdkalácsát)
Ha megvan a szimbólum, gondolatban tedd magad elé az asztalra, vagy bárhová, ahová kívánkozik, de ne túl messze. Gondolj rá őszinte szeretettel, és tisztelettel, azért mert megjelent előtted. És kérdezd meg, hajlandó-e most veled együtt dolgozni.
Ha, igen … azaz egyszerűbb eset.
Ha nem, kérdezd meg, hogy mire van szüksége, hogy mégis, és kb. mikor. És add meg neki, amit kér. Közben fontos: tartsd fenn vele kapcsolatban az elfogadás, tisztelet, szeretet érzését, bármilyen is, bármit mond is.
Ha igen, kérdezd meg, mi a szándéka, közölni valója … és a választ rögzítsd írásban.
Majd köszönd meg, s egyben kérd meg tisztelettel, hogy majd még hadd fordulj hozzá, amikor szükséged lesz rá, s addig is vigyázzon rád.
És engedd, hogy távozzon.
NLP trainer & coach 